Ma vagyok Holandiában két hete. Összerakom az eddigi élményeket. Hosszú lett.
Összefoglalva: az itteni élet egysíkú. Jól vagyok, ilyesmire számítottam, gondok nincsenek, illetve minimálisak.
A szigetet láttad. A szállodából a faluba átsétálni, negyed óra-húsz perc. A falu egy darab utcából áll. Van egy-két bolt, és a kikötő. Az a helyzet, hogy a szállodában _minden_ készen vár. Nincs nagyon miért bemenni a faluba. Nem kell (nem is lehet) főzni, mosógép-szárítógép van. Bármikor, amikor akarsz, ehetsz. Van sör az automatában. Van internet. Két perc alatt a tengerparton vagy a szobából. A folyosónk végén az ajtó a tengerpartra vezető ösvényre nyílik. A szobából, kb. 2 perc alatt a tengernél vagyok. Jó hely, csak itt nincs 30 fok, hanem inkább 15-20 maximum. És tényleg mindig fúj a szél. Van aki fürdőruhában van, én inkább melegítőben. Sétálgattam is már a tengerben, de úszáshoz nagyon hideg.
Naponta 6-9 órát kall dolgozni, beosztástól függően. A heti két szabadnap általában nem egymás mellé kerül, egy-egy nappal pedig nehéz bármit kezdeni a szigeten kívül, ha a napból három óra komppal megy el. Komp is naponta 3-4 alkalommal jár, ha nem a reggel hetessel mész, a következő kb. délben indul. A komptól még fél óra a legközelebbi város, Leeuwarden.
A nem-holland kollégák nagy része nem túl jó angolból, nehéz normálisan beszélgetni bárkivel is. A kollégák nagyobb része holland, velük lehetne is beszélni, de elég felületesek, mi pedig a legalja munkát végezzük bevándorlóként. (mondjuk ehhez képest nagyon is jó fejek, el sem tudom képzelni, hogy otthon egy román, vagy szlovák vendégmunkással egyáltalán szóba álljanak, és megjegyezzék a nevét. Szóval jó fejek, tényleg, de mivel nem hollandok vagyunk, felületes a kapcsolat mindenkivel.) A társasági élet, a közös sörözés a kantinban. A teleteletetovált, vigyori szakácsoktól kezdve, a mikrofonsérójú holland tinigyereken át, a susmusoló szlovák csajokig, mindenféle arccal szocializálódunk esténként. Most volt az egyik szlovák csaj születésnapja. A többi csaj egész pofás kis díszítést csinált a kantinba, lufik, konfetti, torták. Mint egy igazi zsúr. Ültünk a kantin másik felében, és nagyon szomorú volt nézni. Összehoznak egy kis bulit, hogy társaság, összejövetel legyen, de lehangoló volt látni, hogy mennyire jól akarják magukat érezni. Mennyire ragaszkodnak a külsőségekhez, a rituálékhoz. A Deákon végigguruló limuzin tetején kilógó részegekre emlékeztetett.
Pozitívabb dolgok: gond nélkül megy az idő, gyűlik a pénz. Tényleg mindent megkapunk a munka mellé, elég egy hátizsákkal kijönni. Törölköző, borotva, fogkefe, egy heti ruha, laptop, és kész. Az ügyintézés, közlekedés, bürökrácia tényleg elképesztő. A héten sorbanállással együtt nettó 5 perc alatt átvettem a BSN(adó)számomat, és bankszámlát nyitottam. Kocsival mentünk be a faluba, és a kollégának is kellett valamit intéznie a bankban. Így fordultunk meg fél óra alatt. Másnap emailben értesítettek a bankszámlám elkészültéről, és hogy mikor lesz kész a bankkártyám. Hihetetlen.
A munka egyszerű, csinálni kell folyamatosan, gyorsan. Szobatakarítás, ágyhúzás, mosodai munka, kantinban kajaosztás, ilyenek. Nem bonyolult, csak sokféle dolog. Én még sokszor keveredek bele, hogy melyik szobában mivel kell port törölni, melyikben kell újrahúzni az ágyat, melyikben csak beágyazni. Meg hogy a területek meddig tartanak. Ha azt mondják porszívózzam fel a recepciót, abba még beletartozik kétszer fél emelet. De alapvetően, ha az ember dolgozik, nagy baj nincs. Van egy kopasz, csak frufru-hajú housekeeper nő. 20 éve itt van a szállodában, mindent 2 perc alatt megcsinál, és egy csomóan félnek tőle. Velem meg tök jól elvan, vigyorgunk, beszélgetünk(persze nem munkaidőben, akkor olyan hajtás van, hogy levegőt is alig tudok venni).
A kaja profi. Viszatérő motívum a marhaszték, és a hal, koktélrák, ráksaláta. Saláta mindig van. Ingyen, friss gyümölcs a gyümölcskosárban, folyamatosan. Tej amennyit akarsz, tea filteres, amennyit akarsz. Kávé szintén. Munka után két pohár bármire a szálloda vendége vagy. sör-bor-üdítő. Kultúrális sokk: az egérszart(a kis csoki díszítő kis rudakat, amit zacskóban lehet kapni. Mindenki egérszarnak hívja, ugye?) ezek margarinos kenyérre szórják, és úgy eszik meg. Ez a tálalási javaslat. Illetve láttam amikor az egyik csaj az epret felszeletelte, beletette egy margarinos zsömlébe, rakott rá egy szelet sajtot, és megette. Újabb sokk, a mustárleves. Na az nem ízlett.
A bizalomról, és biztonságról elmondja a lényeget, hogy két hét után lett kulcsom a saját szobánkhoz, eddig még be sem volt zárva az ajtó. Ezután sem hiszem hogy sokszor lesz. Laptop, telefon: mindenkié előlhagyva. Teljes nyugalom.
Ami hiányzik: a társaság, a barátok, a bringázás, közös főzések. Jó lenne elmenni a Győrben az Anna presszóba egy fröccsre, vagy elbringázni Pesten valami helyre a Deákra, de csak a társaságotok miatt. Az unalmas semmittevés a cégnél egyáltalán nem hiányzik, és nem volt olyan nap, hogy ne jutott volna eszembe, hogy mennyire jól döntöttem, hogy eljöttem. Nem hiányzik, hogy panaszkodjon nekem bárki is. Hogy a kormányról beszéljenek nekem. Hogy a fizetéséről panaszkodjon bárki. Hogy bunkó legyen egy felszolgáló. Hogy órákig álljak sorba valamiért, és aztán átküldjenek máshova. Az a helyzet, hogy a rossz dolgok nagyon gyorsan halványulnak. Megértem aki haza akar menni mert honvágya van. Mert nem emlékszik milyen felszállni egy metróra. Nem emlékszik a keleti pályaudvar szagára. Milyen kínos üdülési csekkel fizetni, miközben mögötted passzív agresszív morgás, toporgás megy. Bármit bármilyen hivatalban intézni. Egy pincérrel beszélni.
Felszabadító belegondolni, hogy bármit megtehetek. Úgy döntöttem, hogy itt maradok a szezon végéig, aztán elindulok. Mert megtehetem, nincs semmi ami visszatartana. Nincs lakás, család, gyerek, hitel, karrier, semmi. A szabadság furcsa is egy kicsit, mert nincs olyan út amit követnem kéne. Tényleg én döntöm el, hogy mit csinálok. Nincs bejáratott út, évszázados tapasztalat, társadalmi elvárás, ami segít irányt tartani. Elvagyok, dolgozom, keresem a pénzt, ősztől-téltől meg Ausztrália, vagy Új-zéland, vagy más. Taiwan. Hong-kong. Kalifornia. Nem tudom még. Jó lesz utazni azután, hogy öt hónapig ki sem mozdulok a szállodából. Mondjuk cserébe ez kb. ötezer félrerakott eurót jelent. Ami elég lesz egy-két év utazáshoz.
Ilyen itt az élet. Ha nyomaszt, hogy nem pörög az élet, kiülök a tengerpartra. Tényleg baromi jó nézni a horizontot, a hullámokat, és hallgatni a fehérzajt.
