Megpróbálom kicsit összefoglalni Londont, mert eddig még turista időbeosztással, munka, nélkül sem volt időm megállni, és végiggondolni az életemet. Mondjuk ez is jellemző a londoni életre. Annyi minden van, történik, kecsegtet, hogy hű, meg hú. Élet! Elszoktam tőle. Nagyon jó hely. Ugye úgy döntöttem hogy ide jövök majd vissza, és itt próbálok meg majd dolgozni. Mert itt mennek a dolgok. Annyira lehet itt élni, és annyira egyértelmúen jó, hogy elképesztő. Itt tényleg azt csinálsz amit akarsz. És akármilyen is vagy, itt megtalál(hat)od a szubkultúrádat. Tényleg a világ egyik közepe. Ma egy kosztümös nő ült le velem szemben a metrón hazafele, és egy fekete vibram fivefingers volt rajta. Nem tudtam nem vigyorogni végig. Ez egy jó hely.
Ja! és sehol nem dohányoznak! (jó, a nyílt utcán néha, de tényleg ritkán.)
Annyira tarka az egész város, hogy hihetetlen. A multikulti, vagy tolerancia, vagy akármi is, itt annyira működik, ahogy én még nem láttam. Nem tudom mivel lehetne még jobb. A legtradícionálisabbnak tűnő öreg angol pubban egy ébenfekete csaj szolgál ki, és mindenhol öltönyös *bármilyen színű* emberek mennek valahova. Plakátokon reklámozzák a legjobb bollywoodi tévécsatornát. Tényleg annyira természetes, hogy szines a nép, hogy az állad leesik. A city kellős közepén indiainak látszó arc vezeti a RR-ot. És nem mert sofőr. Vagy ötvenéves ősz pasi elképesztően elegáns ruhában, nagyon menő szembelógó hajjal lép le a metróról. Teljesen természetesen. Szóval a mindennapi élet itt olyan mint amiről szerintem annyian álmodoznak Magyarországon. Vagyis inkább London a példakép.
Na! Mégis egész jól összefoglaltam a várost. Ja, és voltunk egy csomó múzeumban is. Mind ingyenes volt, és tök jó. A History Museumban ki van állítva A Technics Lemezjátszó, a wheels of steel. Onnan látni az Apollo 11 kapszulát is, és a első sugárhajtású autót. És egy eredeti V2 rakétát is. (bár a hegye a töve mellett van, mert nem fért el a plafontól, akkora.)
Ilyen London. Folyamatosan.
