Jakarta, London, Amazon

Mikor Jakartába menet szállást foglaltam a kedvenc hostelemben, nem beszéltük meg, hogy hány éjszakát maradok. Nem is gondoltam, hogy gond lehet. Aztán mégis az lett. A sok jó értékelés miatt egyre több turista foglalt ott szállást, és az első éjszakát kivéve teljesen tele voltak. Így megszálltam a közös helységben a kanapén, a közös helységben a másik kanapén és a közös helységben a babzsákon. Cserébe a  végén azokat az éjszakákat ingyen töltöttem el Jakarta legjobb hostelében. Az ottlétem alatt megismerkedtem egy kedves amerikai nyugdíjas hölggyel aki amikor nyugdíjba ment, vett egy házat a Panamában, mert ott olcsóbb az élet, és azóta ott él. Most 74 éves korában kitalálta, hogy unalmas a nyugdíjas élet, ezért elkezdett utazni. Mivel Indonéziáról fogalma sem volt, ezért egy délután alatt segítettem neki megtervezni egy mérsékelten kalandos utat Balira Jáván keresztül. Így összebarátkozunk és elmondta, hogy szabadidejében szeret füvet szívni. És azt hiszem szilikonmellei voltak, de nem volt bátorságom megkérdezni tőle. Elképesztő emberekkel lehet megismerkedni utazás közben.

Jakartából február másodikán hajnal fél egykor indult a gépem. A hostelből egy aranyos, fiatal belga párral indultunk, az út feléig, Doháig együtt utaztunk. Nem volt rossz ötlet a Qatar Airwaysnél jegyet foglalni. Kaptam összehajtható fogkefét, alvós szemtakarót, repülős zoknit, meg egy csomó apróságot és egész jól főztek. Február másodikán délben megérkeztem Londonba, ahol pulóvert kellett felvennem. Ezzel hivatalosan is véget ért az utazás trópusi része. 

Fagyott dolgok Londonban

Nagyon London

Cicaman a múzeumban

Kb. tíz perccel azután, hogy kiértem a Heathrow-ról, felszálltam egy buszra és ahogy leültem betört a zsebemben a kindle kijelzője. Kibírta Tajvant, Malajziát, Indonéziát. Esőt, homokot, hőséget, napot, repülőutakat, vonatokat, buszokat, robogókat, majd tíz perccel azután hogy megérkezem Londonba, széttöröm. Pár nappal később megpróbáltam elérni az Amazont, hogy kiderítsem mennyibe kerülne megjavítani. Figyelem, egy hihetetlen történet következik: az Amazon oldalán megadtam egy telefonszámot, amin visszahívnak, és tényleg visszahívtak. Elmondtam, hogy baj van a kindle-ömmel. Az ügyintéző megkérdezte, hogy érte-e víz a gépet, illetve, hogy vigyáztam-e rá. Ezután megkérdezte a címemet, és közölte, hogy egy-két napon belül megérkezik az új kindle, feltöltve rá az addig vásárolt könyveimmel. A hibás egységet csomagoljam be a dobozába, és a futárszolgálatnak adjam meg interneten, hogy mikor, hol vehetik fel. Másnap délelőtt megérkezett az új készülék, pár nap múlva jött a futár a hibásért. Egy fillérbe nem került a csere. Hihetetlen de így történt.

Két hete vagyok Londonban. Múzeumok, néhány buli, munkakeresés. Jól érzem magam itt. Meglátjuk mikor megyek tovább.

London

Megpróbálom kicsit összefoglalni Londont, mert eddig még turista időbeosztással, munka, nélkül sem volt időm megállni, és végiggondolni az életemet. Mondjuk ez is jellemző a londoni életre. Annyi minden van, történik, kecsegtet, hogy hű, meg hú. Élet! Elszoktam tőle. Nagyon jó hely. Ugye úgy döntöttem hogy ide jövök majd vissza, és itt próbálok meg majd dolgozni. Mert itt mennek a dolgok. Annyira lehet itt élni, és annyira egyértelmúen jó, hogy elképesztő. Itt tényleg azt csinálsz amit akarsz. És akármilyen is vagy, itt megtalál(hat)od a szubkultúrádat. Tényleg a világ egyik közepe. Ma egy kosztümös nő ült le velem szemben a metrón hazafele, és egy fekete vibram fivefingers volt rajta. Nem tudtam nem vigyorogni végig. Ez egy jó hely.

Ja! és sehol nem dohányoznak! (jó, a nyílt utcán néha, de tényleg ritkán.)

Annyira tarka az egész város, hogy hihetetlen. A multikulti, vagy tolerancia, vagy akármi is, itt annyira működik, ahogy én még nem láttam. Nem tudom mivel lehetne még jobb. A legtradícionálisabbnak tűnő öreg angol pubban egy ébenfekete csaj szolgál ki, és mindenhol öltönyös *bármilyen színű* emberek mennek valahova. Plakátokon reklámozzák a legjobb bollywoodi tévécsatornát. Tényleg annyira természetes, hogy szines a nép, hogy az állad leesik. A city kellős közepén indiainak látszó arc vezeti a RR-ot. És nem mert sofőr. Vagy ötvenéves ősz pasi elképesztően elegáns ruhában, nagyon menő szembelógó hajjal lép le a metróról. Teljesen természetesen. Szóval a mindennapi élet itt olyan mint amiről szerintem annyian álmodoznak Magyarországon. Vagyis inkább London a példakép.

Na! Mégis egész jól összefoglaltam a várost. Ja, és voltunk egy csomó múzeumban is. Mind ingyenes volt, és tök jó. A History Museumban ki van állítva A Technics Lemezjátszó, a wheels of steel. Onnan látni az Apollo 11 kapszulát is, és a első sugárhajtású autót. És egy eredeti V2 rakétát is. (bár a hegye a töve mellett van, mert nem fért el a plafontól, akkora.) 

Ilyen London. Folyamatosan.

Holnap pedig elrepülök Tajvanba.